Zeneovi

 „Aki zenével indul az életbe.., az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon.”
(Kodály Zoltán)


A 30 perces foglalkozások célja a magyar gyerekdalok repertoárjának bővítése, a magyar nyelv dallamának, hanglejtésének megéreztetése mondókákon, gyerekverseken keresztül. A gyerekek mindvégig aktív résztvevői a zenei folyamatnak, melyet mozgásos játékok és hangszeres közjátékok beiktatásával igyekszem még érdekesebbé tenni.


„Amit csak hall a gyermek, könnyen elfelejti. Amit lát is, már inkább megjegyzi. De amiben ő maga is tevékenyen részt vesz, az bizonyosan bevésődik az emlékezetébe” (Kodály Zoltán)

Az elérhetőségem: 70-572-5444
lovrekeszter@gmail.com

Angol

Hatékony angol tanulás már óvodás korban.


Habonné E. Csilla vagyok , 30 éve foglalkozom az ovisok nyelvoktatásával.


Nem mondok újdonságot azzal, hogy minimum egy idegen nyelv ismerete ,az anyanyelven kívül a mai világban szinte nélkülözhetetlen. A „ Life long Learning” ( Egész életen át tartó tanulás) már kisgyermekkorban , vagyis az óvodáskorban elkezdődik , egész életünket végigkíséri. Pontosan azért olyan fontos, hogy 3-4 éves kortól tudatosan próbáljuk ráhangolni a gyerekeket erre a hosszú folyamatra , a nyelvi foglalkozásokat illetően.


A foglalkozások anyaga a mindennapi életben használt szavakra, cselekvésekre (köszönési formák , testrészek , színek , számok ,állatok nevei , család , egyszerűbb kifejezések , érzések …)épül, amelyek dalokon, mondókákon , rövid történeteken ,  cselekvéseken keresztül épülnek be a gyerekek nyelvtudásába.


Céljaink:
-    Megismertetni és megszerettetni az angol nyelvet.
-    Örömteli nyelvtanulás , sikerélmény.
-    Fenntartani és megtartani a nyelv iránti érdeklődésüket , kíváncsiságukat.
-    Kommunikációs készségük fejlesztése , játékos szituációkon keresztül.


Nagyon fontosnak tartjuk , hogy a gyermeknek legyen sikerélménye , örüljön annak amit csinál , ráhangolódjon az adott feladatra. Közösen csoportban dolgozzon , ami későbbi iskolás életére , valamint személyes jellemfejlődésére ,  pozitív hatással lesz.


Sok szeretettel várom a leendő angolosaimat !
Dr. Habonné E. Csilla

Német

Német  - Bauer Klára


Német nemzetiségi óvónőként végeztem, hosszú évek óta foglalkozom a német nyelv átadásával. Igazi kihívásnak tekintem, hogy a kicsiket én vezethettem be a német nyelv rejtelmeibe.


A foglalkozásokat korcsoportonként mikorcsoportos ( 4-5 gyermek) formában tartom. Célom a német nyelv megszerettetése  játékos formában. Óvodásoknak kidolgozott tematikát alkalmazok, melyhez az otthoni vissazcsatolásra egy munkafüzet ill.könyv  is szolgál. Azoknak ajánlom  elsősorban a foglalkozásokat, akik később az iskolában is a német nyelvet kívánják választani illetve nemzetiségi tagozatra készülnek. Kis és középső csoportban heti 1 alkalommal, nagy csoportban heti 2 alkalommal ismerkedhetnek a nyelvvel.


Elérhetőségem:     30/ 624 8884
bauerklara0704@gmail.com

Judo

Szeptembertől heti rendszerességgel OVIJUDO oktatás kezdődik. Az edzést Karlóczy Róbert 1DAN-os mester tartja. A foglalkozás ingyenes. Az edző kérése hogy a gyerekek ezen túl keddenként hozzanak magukkal hosszú ujjú felsőt és melegítő nadrágot.
Azon gyermekek számára, akiknek ez a sport különösen elnyerné a tetszését a PVSK Judo Szakosztálya biztosít további edzési lehetőséget heti két alkalommal.

Röviden az OVIJUDO-ról :
Több mint óvodássport (5 éves kortól)
A foglalkozás tartalma:
Eséstechnika, tartásjavító és törzsizom erősítő gyakorlatok, küzdelmi játékok, judo sportág alapjai, labdás-, fogó- és szerepjátékok, koordinációfejlesztő gyakorlatok és általános gimnasztikai elemek.
Az Ovijudo név azt sugallja, hogy ez egy óvodásoknak tartott judo tanfolyam, de ennél sokkal többről van szó.

A foglalkozáson megismerkednek a sportág alapjaival, ezáltal megtanulják a helyes eséstechnikát. Játékosan tanulják a különböző gimnasztikai elemeket, így egyre finomabb lesz a mozgásuk, fejlődik a koordinációjuk. Felkészülnek a közeledő iskolai élet rendjére, javul a magatartásuk és a tanulási képességük. Az óvodássport azért is fontos, mert vannak olyan testi képességek, melyek fejlesztését már ebben a korban el kell kezdeni. A program legfőbb célja a különböző mozgásszervi elváltozások megelőzése, amit nem elég iskoláskorban elkezdeni, mert általában már alsó tagozatos korra kialakulhat.

A foglalkozás alapja egy évszázadok óta bevált távol keleti testkultúra, ami a mai japán testnevelést képezi és egyre több országban, így Magyarországon is, tanterv szerint a testnevelés része. Kiváló alapokkal szolgál valamennyi sporthoz, amit gyermekük iskoláskorában szeretne űzni. A gyerekeknek, a játékos feladatoknak köszönhetően, kellemes emlékeik lesznek a sportról, ezért szívesen folytatják későbbi életükben is.

Elérhetőség: 20/ 949 - 0676

Kosárlabda

Szakmai preferenciák

  • Helyes mozgástechnika felépítése
  • Megalapozó sportágak mozgásanyagának beépítése
  • Jövőbeni sérülések kockázatának csökkentése
  • Hajlékonyság mozgástartomány folyamatos karbantartása
  • Mobilitás- stabilitás megalapozást előkészítő gyakorlatanyag
  • A teljes mozgásanyagot átfogó koordinációs és ügyességfejlesztő szemlélet

Előnyök óvodák számára:

  • Sokoldalú, elsősorban a mozgás minőségének tervszerű felépítését célzó szakmai alapok
  • A program sokoldalúságának köszönhetően a résztvevő gyerekek megbízható alapokat kapnak bármilyen jellegű és szintű sporttevékenység elvégzéséhez
  • Egyszerre élvezhető, sokoldalú, változatos és szakmailag hatékony gyakorlatanyag

 

Várunk minden érdeklődő kisgyermeket, akik játékos formában szeretnék elsajátítani a kosárlabda alapjait. Elsősorban nagycsoprtos ill. középsős gyermekek jelentkezését várjuk.

Edzések: hétfő és szerda 16 óra

Elérhetőség: Nürnberger Judit 70/411 5079

TEDDY-TENISZ

Egy angol franchise program részesei vagyunk. Magyarországon rajtunk kívül még 4 városban elérhető a program. Ezen kívül 11 országban alkalmazzák még ezt az oktatást. A program által fejlesztjük a finommotorikát, szem-kéz koordinációt, koncentrációt, illetve a fizikai és mentális képességet. Játékosan, mackó figurák segítségével tanítjuk meg a gyerekeknek a tenisz alapjait, ezen kívül fontos tudnivaló, hogy egy megadott könyv szerint haladunk a leckékkel. A kis teniszezők minden lecke elvégzése után névre szóló oklevelet kapnak. Célunk, hogy minél több kisgyerek szeresse meg ezt a sportágat."

Üdvözlettel,

Kiss-Tóth Dominik

Teddy Tennis Pécs vezető

+36702806087

Fejlesztő pedagógus

Zákányi Sziliva - Fejlesztőpedagóus

Mindig erős motivációt éreztem a gyermekek problémáinak minél mélyebb megismerésére. Nem csupán a gyermekek képességeit, tudását vizsgálom, hanem egész lényére tekintek, és munkámmal azt kívánom segíteni, hogy a gyermekekben a test-lélek-szellem harmóniája megvalósuljon és egészségét, derűjét a világra való nyitottságát megőrizze. Az óvodás gyermekek 20-25%-ánál feltételezhető valamilyen idegrendszeri funkcionális zavar, amely a tanuláshoz szükséges képességek nem megfelelő  működéséhez vezet. A részképesség zavarok feltételezik a mozgás, észlelés, emlékezet, figyelem, gondolkodás folyamatainak hiányos működését. Ez az állapot azonban nem megfordíthatatlan folyamat. Megfelelő időben, megfelelő ideig, megfelelő minőségű, a gyermek életkori sajátosságait figyelembe vevő, egyénre szabott fejlesztéssel akár teljes javulás is elérhető. A fejlesztés feladata, hogy megkeresse, hol maradt el a gyermek, melyik képessége nem fejlődött kellő mértékben. Egyénre szabott fejlesztési tervet készítek, olyan játékokkal, tevékenységekkel, hogy a gyermek számára minél változatosabb, sikerélményt biztosító legyen.

Elérhetőségem: 20/ 4958-197